2012. december 21., péntek

Meddig?

Úgy néz ki, a szeretett vezér végleg elvesztette kapcsolatát a realitással. Hiába mantrázza G. Fodor, hogy a politika alternatív valóságértelmezések harca, ez nem működik.
A szokásos péntek reggeli rádióinterjúban újfent kinyilatkoztatásokra került sor, melyek egy olyan világképet vázoltak, amik köszönő viszonyban sincsenek a valóság azon rendszerével, melyben azok élnek, akik nem kötődnek köldökzsinórral Orbánhoz és a NER-hez. Ebben a világban a kormány a "felsőoktatás átalakítása kapcsán" nyílt lapokkal játszott és világos volt a koncepciója, nem akarta eladósítani a diákokat a diákhitel felvételével, mert azt majd a későbbi munkáltató fizette volna, és a nyilvánosság bevonása volt a hiba, nem más.
Hát nem tudom. A nyílt lapok talán igazak, de akkor csak az derült ki, hogy koncepció nincs, csak egyre kétségbeesettebb ötletelés a diákság leszerelésének érdekében. De az indulási helyzetben csak senki által nem ismert hatástanulmányok és törvényjavaslatok léteztek, magyarán az érintettek nem tudtak semmiről, tehát ha a nyilvánosság ilyen szintű bevonása is hiba volt, akkor készülhetünk a ParlamentTV lekapcsolására és a visszamenőleges hatályú rendeleti kormányzásra. Nehogy már tudjuk, mire készüljünk.
Nem tudom, melyik dimenzió az, ahol a HITELFELVÉTEL nem számít eladósodásnak (a DiákHitel is hitel, benne van a nevében!) de szeretnék onnan egy nagyobb összeget hitelezni. Mert hiszen ha nem is hitelezés, akkor nem is adósodtam el, csak más pénzéből élek - ami gyakorlatilag ugyanaz, de legalább nem kell kimondani azt a csúnya szót, hogy 'hitel'. Olyat meg még nem láttam, hogy a munkáltató fizetné majd ki az alkalmazottja hitelét. Ilyen nincs a világon! Legjobb esetben levonja a fizetéséből, de ha kötelezően törleszteni kell az alkalmazott után, akkor fel sem veszi. És ugye a diák akkor kezdi el visszafizetni a hitelét, amikor elkezdene a saját lábára állni. De a kezdő fizetés és a hiteltörlesztés valamint a megélhetés (albérlet + kaja) kombinációja mindezt lehetetlenné fogja tenni. A gyengébbek kedvéért: marad otthon a szülőkkel!
Orbán meg, aki háromszor törölte el a tandíjat... Nevetséges! Népszavaztatott ellene és nyomatta az agitpropot, aztán suttyomban bevezette annak a többszörösét, ami ellen kiállt! Az meg, hogy a diákokat meg kell védeniük a céljaikat, hogy ne repüljön rá az ellenzék, már tegnapi hír. Hogy hajtották el a különböző Jobbikos, DK-s, MSZP-s arcokat a tüntetésekről? Vagy arról nem tud senki, mert a közmédia nem mert kimenni a rádió előtti balhé után a diákok közé?

Te nagyeszű elszabadult hajóágyú!
A mai nyilatkozatoddal csak olajat öntöttél a tűzre - megint!
Átneveztethetsz mindent, áttologathatod a hatásköröket és a feladatokat, a diák nem hülye, nem csak egy hírforrásból informálódik - de erről már írtam. Az, hogy te nem szereted a zinternetet, nem jelenti, hogy mások nem tudják használni.
Arra meg rájöhettél volna az elmúlt napok tapasztalatai alapján, hogy az ember gyerekének a jövőjéhez hozzákontárkodni rohadtul nem menő. Figyelj majd, hogyan égetik a röghözkötési szerződéseket ma délután a Moszkván és miket skandálnak az utána következő vonuláson!  És képzeld a gyerekek mögé a szüleiket! És mindenkit, akinek eddig nekimentél, mert előbb-utóbb ők is meg fognak jelenni - nekik sem lesz már veszítenivalójuk, mert a gyerekeik jövőjét ők sem adják!
Gerinced már régóta nincs, hiteledet is elvesztetted, szavaidnak nincs már súlya - meddig bírod még?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése