Belebeszélés, de mibe is?

Az utóbbi időben felerősödtek azok a hangok, amelyek azt hangoztatják: az értelmiségiek ne szóljanak bele a politikába, a politikusok dolgába. Különösen igaz ez, amikor kívülről jövő kritika éri a rendszer működését.
De mégis, miért gondolják a politikusok és az adott holdudvar gondolkodói, hogy rajtuk kívül senkinek semmi köze a politikához? Roppant egyszerű a válasz: mert a tudós öregek így gondolják és e szerint a képzet szerint oktatták a jelen gondolkodóit és a oktatják a következő generációkat. A tudós öregek nem egyebek ebben az esetben, mint Bihari Mihály (volt és jelenlegi alkotmánybíró, egyetemi tanár) és Pokol Béla (sokfelé megfordult gondolkodó, egyetemi tanár). Ők ketten jegyzik a hazai politológusképzés alapkönyvét, tehát bárki, akit érdekel ez a téma, legalább két félévet eltölt majd a Politikatudomány című könyvükkel az egyetemi képzése keretein belül. (Figyelem, száraz rész jön.) Ebben a könyvben szerepel egy elmélet, melynek a lényege a következő: a politika, mint társadalmi alrendszer teljesen elkülönül a társadalom többi alrendszerétől; ezek között az alrendszerek között semmilyen kapcsolat nincsen, bár bizonyos csatornákon keresztül az igények (inputok) eljutnak a politika alrendszerébe, ami ezeket az információkat döntésekké (outputokká) konvertálja. [Ez a politika struktualista-funkcionalista elmélete.] Ez az elmélet egy tökéletes társadalomban megállná a helyét, de mint tudjuk, az ember tökéletlen, a társadalom különböző alrendszerei pedig minduntalan összekapcsolódnak - akár a legváratlanabb kapcsolódási pontok mentén is - és mindennek a közepében helyezkedik el a politika. Gondoljunk csak bele, a különböző minisztériumokon belül hány államtitkárság működik, hogy felügyeljen egyes területeket - oktatás, egészségügy, agrárium, gazdaságpolitika... - és ezeket a szerveket szakmai szempontok mozgatják, mert döntően szakemberek (az adott területre specializálódott értelmiségiek) dolgoznak bennük, de a döntés mindig a politikáé, mert a) szakemberek középszintnél magasabbra nemigen kerülnek b) az államtitkárságokat és a minisztériumokat a politika felügyeli c) a döntéseket a választott képviselőkből álló Parlament hozza, ahol a képviselőket kötelezi a frakciófegyelem d) a politikai akarat nem mindig esik egybe a szakmai érdekkel.
Tehát hogy is van ez? Ha a politika avatkozik be a különböző társadalmi rendszerekbe, az rendben van, de ha ezek a rendszerek szeretnének közvetlenül hatni a politikára, az már nem helyes, sőt, visszataszító!
A fentebbi kérdés eldöntését mindenkinek a saját józan belátására bíznám. Mindazonáltal a 'belebeszélés' kérdésének van egy sokkal mélyebb, ki nem mondott vonulata is. Egyrészt az értelmiség lenézése a politika részéről, másrészt a politika felsőbbrendűségi érzése minden más társadalmi réteg ellenében.
A politika jó ideje úgy kezeli az értelmiségit, mint aki csak naphosszat ül a seggén, nem csinál semmi produktívat és túrja az orrát, vagy 'talicskával tolja haza a közpénzt!' (sic) De ez az álláspont a legnagyobb jóindulattal is erősen vitatható. Hiszen értelmiségi mindaz, aki olyan tudással rendelkezik, amivel képes képet alkotni egyes intézkedések helyességéről, helytelenségéről, hasznosságáról. Tehát egy közgazdász ugyanúgy értelmiségi, mint egy pedagógus vagy filozófus. A gondolkodó embereket lenézni pedig soha sem jó dolog, mert a megfogalmazott gondolataik idővel átszivárognak más társadalmi csoportokba - ezért hívjuk az értelmiségit véleményformálónak.
A politika (vagy bármely társadalmi csoport) felsőbbrendűségi érzése pedig régi magyar hagyomány. Hiszen a magyar történelemben mindig voltak olyan alakok, csoportok, osztályok, amelyek jobban tudták, hogy mi kell a népnek, mint a nép maga. Ezt a provincializmust nem akarja meghaladni a társadalom, mert sokkal kényelmesebb ülni az akolmelegben és kikapcsolt aggyal menni a bölcs vezető(k) által kijelölt irányba, mint esetlegesen végiggondolni, hogy éppen mi a tét és miről 'döntenek a fejek fölött'. [Fejek fölötti döntés egy demokráciában nincs: egy képviselőt a választóinak szembesíteni kell tudniuk a döntései következményével, erre pedig a képviselőnek meg kell teremtenie a lehetőséget. Ebből is látszik, hogy nem igazi demokrácia az, ahol a képviselő nyugodt szívvel elsumákolhatja a fogadóóráit, a választói pedig nem követelik a fejét a helyi pártiroda előtt.]
És a longshot zárógondolatnak: a rendszerváltás megadta a döntés szabadságának lehetőségét az embereknek. Az emberek pedig úgy döntöttek, hogy nem döntenek, mert kényelmesebb, ha csak követik a csordát a kijelölt irányba. Nem hiába szállóige: "A legvidámabb barakkból a legnehezebb a szabadulás."

Nemzeti stadion...

...de minek is?
Tegnap megtörtént az eredményhirdetés az 'új nemzeti focistadion' tervére kiírt pályázaton. Természetesen senki sem nyert, de nem kell félni, mert az okos bírálóbizottság összemazsolázza a tervekből a neki tetsző dolgokat és meg is lesz a végső terv, már csak kábé 60 milliárd forintot kell találni és megkezdődhet az építkezés.
És kezdjünk el kérdezni: Minek is? Miért oda, ahova? Hogyan, miből?
#1.: 'Hogyan, miből?' Erre a legegyszerűbb válaszolni: a közmunkások/kubikosok/munkaszolgálatosok kvázi ingyenmunkájával, újraalkalmazott rokkantnyugdíjas rendőrök éber tekintete alatt. Hitler is majdnem így építette az Autobahn-t, ő pedig Horty jó barátja volt, Hortyt meg úgyis szeretjük/újrafelfedezzük, nemigaz? Nincs ebben semmi kivetnivaló. - These aren't the droids we are looking for. Move along! (Már csak az alapanyagokat  kell megszerezni jóárasítva a Közgéptől, minden mást megold az izomerő és az erőleves.)
#2.: 'Miért oda, ahova?' Na, itt teljes a tanácstalanság részemről. Az új stadiont egyik oldalról a leégett BS helyére felhúzott nagyon jó és stílusos sportcsarnok, a másik oldalról a szétrohadni, szétesni készülő (nagyon nagylelkű voltam) Puskás Stadion határolná. Focistadion épül, ahol majd a "válogatott" meg a nemzetközi színtérre kijutó (jó vicc!) klubcsapatok játszhatnának, de azért megtartjuk a Puskást, mert...az Aranycsapat egy tagjának a nevét viseli? Ezen kívül más okra nem tudok gondolni, mert a Puskás megmentése többe kerülne, mint a területének újrahasznosítása, és akkor lehetne hova rakni az új stadiont és nem nézne ki baromi nevetségesen egymás mellett a 3 épület: szép fényes aréna, benyomorgatott stadion és a szocializmusból itt maradt betonteknő.
#3.: 'Minek is?' Nyilvánvaló, hogy tudjon valahol játszani a 'válogatott' meg a jól teljesítő, nemzetközi ligákba bejutó klubcsapatok. A 'válogatott' szerepeltetésére a Puskás pont elég: befér az a néhány csodában reménykedő fanatikus. De hogy a klubcsapatoknak is?! Ugyan miért? Bár mondták okos emberek a tévében, hogy meg kell nézni az USAt, minden csapatnak akkora stadionja van, hogy csak na! De meg kéne nézni az ottani üzleti szerkezetet is! Ott a mindenkori tulajdonos az, aki adott esetben felhúzza a stadiont, ehhez meg hitelt vesz föl és szponzorokat keres hozzá. (Ezért van olyan nevük az ottani stadionoknak, mintha szájba vágna egy netes reklámoldal.) Tehát az államnak semmi köze a magánszektorhoz tartozó klubokhoz. Ha Csányi Sándor annyira szeretne egy jó minőségű nemzeti focistadiont, találja meg rá a forrásokat az MLSZ költségvetésében! De ne állambácsitól kunyeráljon ki valami olyasmit, aminek a működési költségeit sem tudná kigazdálkodni a Magyar Labdarúgó Szövetség! A klubcsapatok meg oldják meg. Nem véletlenül vannak tulajdonosaik, majd azok adnak/szereznek pénzt. Ha meg nem, hát így jártak. De az állam csecséről már igazán le kéne szakadniuk!