2012. július 20., péntek

Egy gyilkosság margójára

Ami történt, szomorú. Meggyilkoltak egy fiatal lányt. És az okosok megint előrángatták a hajánál fogva a halálbüntetés visszaállításáról szóló vitát.
Nem akarom kisebbíteni az esetleges fájdalmat, de nézzük meg objektíven, mi történt. Az áldozat: 25 éves, jó megjelenésű, rendezett életű, fehér nő; foglalkozása: rendőrségi pszichológus. Ennyi elég volt, hogy bekerüljön az országos média fősodrába, mindenki vele foglalkozzon és hogy 'halál'-t kiáltsanak a gyilkosára (gyilkosaira). Nem kisebbíteni akarom a tett jelentőségét, de ha egy hasonló korú, hasonló megjelenésű, napszámosként dolgozó cigány nőt gyilkolnak meg, hol marad a társadalmi felháborodás?! Mindenki elintézi egy legyintéssel, hogy 'Ezek ilyenek' és az eset talán(!) bekerül mínuszos hírként a helyi lapokba. Sajnos ilyen a média természete: mi tettük ilyenné. Hiszen azon jobban meg lehet döbbenni, hogy megölnek egy 'kvázi rendőrt' (Már senki sincs biztonságban!), mint azon, hogy egy kisemmizett szerencsétlentől elvesznek még valamit.
Summa summarum: egy mezei gyilkosságot jól felfújt minden érintett szereplő.
A halálbüntetés visszaállításáról szóló álvitáról meg... Az európai konszenzus része a halálbüntetés tilalma. A nagyon súlyos cselekményeket elkövető visszaesőket elzárjuk a társadalomtól nagyon hosszú időre, akár örökre, de meg nem öljük. Ezt az élethez való jogból és annak felsőbbségéből vezette le a nemzetközi közösség és a magyar Alkotmánybíróság - az AB első döntései között volt a halálbüntetés alkotmányellenesé nyilvánítása. (És mint 2007 óta tudjuk, az AB ítéletei kötelezőek, alóluk nincs kibúvó - Orbán Viktor bölcs szavai ellenzékben.) Ebben a témában létezik számos nemzetközi szerződés, nem keveset közülük Magyarország aláírt és ratifikált. Ha a halálbüntetést mégis visszaállítaná a jelenlegi kormány, akkor nyugodtan elrepíthetnék az egész országot hátsó Mongóliába, mert nem csak az EU-ból, de az egész civilizált európai kultúrtérből kiiratkoznánk egyetlen tollvonással. Ezért álvita ez: a Fidesz gesztusokkal akar szavazatokat szerezni a jobbszélről, abban a biztos tudatban, hogy nem fog semmit sem tenni a témában, mert azzal magának (is) ártana nagy mértékben. Továbbá még egy ok, amiért mutogathat az EU-ra, mint nagy, gonosz külföldi entitásra, ami nem engedi megcsinálni azt, amire a kétharmad szerint a népnek igénye van.
A gyakorlati oldalról megközelítve: nézzük meg az USA rendszerét. Mire oda jut egy elítélt, hogy a kivégzésére kísérik, túl az első- és másodfokú tárgyaláson, rengeteg per-újrafelvételi kérelmen, és esetleges új eljáráson. Ez változó időintervallumot ölel fel, de ez alatt a rendszer biztosra tudja mondani, hogy valaki elkövette-e azt, amivel vádolják, vagy sem. És még így is vannak ártatlanul kivégzett emberek! A halálbüntetés a végrehajtás utáni megmásíthatatlanságából fakadóan nem jó büntetés. Hiszen hiába a tökéletes rendszer, hiába a tökéletes eljárásjogi kódex és jogi szabályozás, a rendszer fogaskerekei emberek, akik hibázhatnak. És egy olyan eljárásban, ahol ember(ek) élete a tét, nincs helye hibának. Ha ártatlanul bebörtönöznek valakit, akár hosszú időre és kiderül az ártatlansága, van lehetőség a kompenzációra. De a halálbüntetés végrehajtása után már csak széttárhatja az ember a karjai: Ez történt, legközelebb jobban figyelünk. Továbbá - szerintem - a halálbüntetésnek elrettentő erőt tulajdonítani ostobaság. Ha ott lebeg az elkövető feje fölött Damoklész kardjaként a halálbüntetés lehetősége, nem fog tanúkat hagyni maga után, hogy könnyebben küldjék a kivégzőosztag elé vagy a villamosszékbe. Természetesen lehet sorolni statisztikákat, hogy azokban az államokban, ahol a halálbüntetés érvényben van, mennyivel kevesebb a bűncselekmény (nem igaz - FONTOS LINK! - 100.000 lakosra jutó gyilkosságok száma államokra és évekre lebontva), de azt is meg kéne nézni, hogy ahol van halálbüntetés, mennyivel erőszakosabbak a bűnelkövetők. A saját vér- és bosszúszomjunk kielégítése és a szemet szemért elv logikájának megtartása nem kielégítő akkor, ha a fentiek miatt mások kárt szenvednek - a linkben lévő statisztika pedig pont ezt bizonyítja.
És végül néhány szó a magyarországi alkalmazásról. Jelenleg a bírósági rendszer ha nincs is romokban, de a politika úgy szól bele, ahogy nem szégyell. Egy ilyen irányított bírósági rendszerben akarjuk megadni a politikának a jogot, hogy azt végeztessen ki, akit akar? (Longshot, de ez lehet a vége.) Továbbá: kutassuk már elő Kaiser Edét! Ugyan már nem Mórért ül, de 2002-2003 környékén mindenki a fejét akarta. Akkor mi lett volna, ha a kivégzése után derül ki a tettesek kiléte? Ugye?
Az emberi élet szent és sérthetetlen, függetlenül a körülményektől. Ez európai konszenzus. Aki ez ellen a konszenzus ellen ágál, ELLENED ágál. Hiszen mindig csak egy kicsit vesznek el a szabadságodból, így a végén már önként hajtod a fejed az igába.
És a zárógondolat Gandhitól:
"A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul."

2012. július 19., csütörtök

A remény színháza

A 'remény színháza' egy új keletű (jobboldali) színházi toposz, ami nem szól egyébről, mint hogy a színháznak alapvetően pozitív üzenetű, pozitív végkicsengésű darabokat kell/kéne játszaniuk, ami után a néző megnyugodva, jókedvűen tér haza: "Lám, a jó elnyerte méltó jutalmát, a gonosz megbűnhődött."
A fentebbi definícióból kiindulva a 'remény színháza' nem egyéb, mint az operett. Hiszen az operettben a boldog végkifejlet mindent elsöpör, csak a fekete-fehér árnyalatpár játszik és mindez nyakon van öntve egy gejles, rózsaszín népmesei világképpel, amitől személy szerint felfordul a gyomrom. Ha el akarsz menekülni a valóság elől, tökéletes, de ugyanerre képes vagy a televízió képernyője előtt is, és akkor ki se kell mozdulnod az otthon melegéből.
Szerintem a 'remény színháza' nem egyéb, mint önámítás. Elvitatja a színház eredeti, igazi funkcióit csak azért, mert az igazmondásra pillanatnyilag nincs igény - sehol, semmilyen szinten. A színház pont azért fontos része a kultúrának, mert ha jól működik, gondolkodásra ösztönöz és kimondja az igazságot - bármilyen csúf is. Hogy gondolkodj azon, amit a darabban láttál. Hogy továbbvidd a gondolatmenetet utána, magadban vagy társaságban. Hogy érvelj, mivel és miért értesz egyet, és mivel nem és miért. Hogy szembenézz az eddig magad elől is titkolt társadalmi igazságokkal.
A színház ereje éppen abban rejlik, hogy a jelenre reflektál - a jelen pedig mindig mocskosabb, mint a múlt, ahova jól esik visszanyúlni, hogy "Bezzeg amikor...". Ha csak azért, mert kényelmesebb nem szembenézni a problémákkal, elvesszük ezt a szerepét a színháznak, nem csak a kultúrát, magunkat is halálra ítéljük. Hiszen ha nincs, mi szembesítsen minket hibáinkkal, nincs mi változásra ösztönözzön, akkor nincs ami előre mozdítson bármilyen fejlődést és akkor konstanssá, állandóvá  - valamilyen szinten HALOTTÁ - válik a társadalom. És az ég óvjon minket egy megmerevedett, mozgásoktól mentes társadalomtól.