2012. december 20., csütörtök

Maszatolva

Azt hiszem, az elmúlt napok eseményeiért köszönettel tartozunk Orbán Viktornak (és a nemzeti együttborulás rendszerének). Ezekben a napokban (mindkettőnek) sikerült bebizonyítania, hogy nem csak alkalmatlan a feladatára, de ostoba is mellé. Alkalmatlan, de ezt már bizonyította az elmúlt napokban a különböző rémesebbnél rémesebb ötletek végmegoldásként történő elővezetésével majd visszavonásával majd valami még rosszabbal való előállással és az összes előzmény teljes tagadásával. Ostoba, mert teljesen hülyének nézi a diákokat: középiskolásokat és hallgatókat egyaránt.
De van egy rossz hírem. Ez a generáció nem a falvédőről jött. A sehova sem mutató bullshitelés nem vezet eredményre. Olvasnak a sorok között. Nem kizárólag egy hírforrásból tájékozódnak. Nem hisznek egy olyan kormánynak, amelyik a saját aláírt megállapodásait is képes letagadni, meghazudtolni. És nincs mit veszíteniük.
Ezzel párhuzamosan pedig megindult egy szemléleti változás. A fiatalok helyet kérnek a hatalmasok asztalánál. Nem hajlandóak belemenni, hogy a sorsukról a fejük fölött döntsenek. Ha süketelnek az asztal túloldalán, minden további nélkül felállnak és elmennek, mert nincs értelme lózungokat hallgatni. És ez egy üzenet az Orbán után jövőknek is: túl kell lépni azon a szemléleten, hogy majd a "pártból" jól megmondják, mi az üdvös, de mielőtt törvény lenne belőle, még cirkuláltatjuk egy kicsit a baráti szervezetek között. Igenis el kell kezdeni bevonni az érintetteket a döntésekbe. (Elvégre erről szól az EU is: döntések a lehető legalacsonyabb szinten.) Ha Orbánt meg tudják enni a diákok, akkor Bajnai (vagy ne adj isten Mesterházy) nem lesz akadály.
Ami pedig a legrosszabb hír: a diákok nem fogják feladni. Fenyegetheti őket Bayer Zsolt egy újabb békemenettel; kiteregethetik, hogy melyik diákvezető mennyi ideje tanul ("az állam pénzén"); és emelhetnek ki a rendőrök megafonos tüntető diákokat (köztük egy 17 évest); az egésznek csak abban a (hideg)háborús logikában van értelme, ahogy a kormány és lelkes lakájai látják a világot - egyébként meg minden csak olaj a tűzre!
Ahogy most kinéz, a szómágia folytatódik, mindent átneveznek és hatásköröket áthelyeznek, de érdemi változás nem lesz ahhoz képest, ami kiverte a biztosítékot. Ergo a diákság az utcákon fogja tölteni a szabadidejét. És a tüntetéseknek már most kormányellenes, de erőszakmentes a hangulata. Ha a diákok mögé be tudnak állni az eddig megalázott társadalmi csoportok/rétegek, akiknek átadhatják a szemléletüket a diákok ("ha rólunk, akkor velünk") akkor igazi változásokról kezdhetünk el beszélni.
A karácsonyi vacsora témája már megvan. A jövő igazán most kenődött el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése