Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni! A Nemzeti Színház kapcsán Orbánnak sikerült, nem is akárhogy.
A Horn-kormány alatt elkezdték építeni a Deák téren (a Gödörig el is jutottak) aztán jött a kormányváltás és a verdikt: "Nem!" Mert az nem lehet, hogy a Nemzeti Színházhoz a jobboldalnak nincs köze, sőt, egy baloldali kormány által elkezdett beruházás keretében valósul meg. Nosza, megindult az ötletelés, aminek az eredménye egy giccses szörnyszülött lett a puszta közepén, a Lágymányosi híd lábánál. (De közben a Fidesz balra el, már a szocik fejezték be a színházat.) És jött Alföldi, mint második igazgató, és a szörnyszülöttet megtöltötte tartalommal és értékekkel. Létrejött egy olyan műhely, aminek a darabjaira öröm volt beülni, mert elgondolkodtatta a nézőt. És létrejött egy olyan társulat, amiben megvolt és működött a kémia. Aztán jött a pályáztatási kutyakomédia az igazgató székért, és az egésznek vége lett, mert a kisgömböc megint úgy szólt, hogy: "Nem!" Íme, itt az ékes bizonyíték, hogy kétszer is tönkre lehet tenni ugyanazt a valamit.
De ez az egész nem csak Orbánról állít ki egy szegénységi bizonyítványt. Ő a zemberek nyelvét beszéli, abban meg a színháznak helye nincs, de van helyette magyar foci. Sírva vigad a magyar, ugye?
Vidnyánszky Attila is bebizonyította, hogy ő sem különb a jelenlegi rendszer gátlástalan kiszolgálóinál, talpnyalóinál. Ahogy 2010 óta úgy parádézott, mint a Nemzeti leendő igazgatója, ahogy részt vett a pályáztatási színjátékban és ahogy dörgölőzött az őt pozícióba emelő kézhez, írásba adta, hogy önmagában nem lenne meg a tehetsége / víziója ahhoz, hogy a Nemzetit vezesse, kell a politikai hátszél a megdicsőüléséhez. De így minden lehetősége meglesz arra, hogy a meghaladott színházfelfogásához színházat kreáljon. És a szörnyszülött újra egyedül lesz a pusztában.
