2012. október 21., vasárnap

Tumultus és ámítás

Jön az '56-os forradalom évfordulója, és jönnek az ilyenkor "szokásos" tüntetések. Tüntetni fog a Milla  Szabad sajtó útján/Erzsébet hídon; a Jobbik a Deák téren, majd onnan vonulnak valahova az Astoria érintésével, csak hogy megmutassák a libsiknek, mennyien vannak; a Békemenet 3.0 pedig a Széna térről vonul majd a Parlament elé.
Ezek közül a Békemenet a legérdekesebb képződmény. Hivatalosan az egész szerveződés rohadtul civil dolog, semmi közük senkihez. Megvannak a saját civil szervezeteik, egymásba ágyazva, mint a postafiókokból üzemelő betéti társaságok. Megvannak a támogatóik: a hazai jobboldal tenyéren hordozott 'nagyvállalkozói' (ha nem velük lenne, Széles Gábort teli szájjal oligarcháznák úton-útszélen), és megvannak a szószólóik: a hazai baloldali médiatúlsúly ellen küzdő jobboldali médiabirodalom büdös-szájú sztárpublicistái, akiknek annak idején nem volt büdös a párt pénze, mert ők belülről bomlasztottak nagy bátran.
Megnéztem az első Békemenetet. Egy megállapításom volt akkor: sokan voltak. De egyértelmű volt, hogy az egész országból összeszedni annyi embert és felbuszoztatni őket, ha a szükséges pénzek rendelkezésre állnak, nem nehéz. Ahogy az is egyértelmű volt, hogy azok, akiket akkor már hátrányosan érintettek az Orbán-kormány intézkedései, nem képviseltették magukat. Ellenben a jobbszélről jövő különítmény jelentős volt.
A második idején jobb dolgom is volt, mint import- és fizetett Fidesz-hívőket (meg)figyelni, de azért vissza- és végignéztem az eseményeket az interneten. Egyértelmű volt, hogy az EU-s, IMF-es "nyomásgyakorlás", "hatáskör-túllépés" meg forrásbefagyasztás folyamatos emlegetése és a lengyel importtüntetők bevetése sem tette lehetővé, hogy többen legyenek, mint az előzőn, sőt, szerintem kevesebben voltak, de ez szubjektív.
Ilyen előzmények után kíváncsi leszek, mennyien lesznek most. Egyértelmű, hogy a Hősök terét nem tudták volna megtölteni, ezért került át a gyülekező a Széna térre. (Figyelem! Az előző mondat merő spekuláció részemről, a beteljesedéséért semmilyen felelősséget nem vállalok!) Meg fogom nézni őket most is, amikor beérnek a Parlament elé. Végigálltam az elsőt, tudok viszonyítani, úgyhogy nincs az a Philip, aki oda tudna vizionálni nekem kétmillió embert, ha csak húszezren lesznek.
Apropó, az első békemenet emléke! Nemrég kiadtak egy könyvet az első békemenetről és "hatásairól" és van a könyvben egy Orbán-interjú, ami bejárt az internet magyar szegletét. Nevezetesen, hogy Orbán szerint, ha nincs a békemenet, leváltották volna (valakik), és hogy a menet után máshogy kezelték az EU és az IMF képviselői. Veregethetik egymás vállát a szervezők/írók és Orbán, hogy "milyen jól csináltuk, megmutattuk nekik" és hogy "ez majd felrázza a fiainkat", a fenti állítások a legnagyobb jóindulattal is erős ferdítések, bár közelebb állnak a szemen szedett hazugsághoz. Ugyan ki váltotta volna le Orbánt? A konstruktív bizalmatlansági indítványhoz ugyan nem kell sok, de a Fidesz tudta és beleegyezése nélkül nem történik semmi a Parlamentben, a Fideszt pedig Orbán kézivezérléssel irányítja. És az indítványt keresztül is kellett volna vinni valahogy... Az meg, hogy máshogy bántak vele...valószínűleg ugyanúgy kezelték, mint bármelyik demokratikus úton választott politikust, akivel eddig tárgyaltak, és ezen a hozzáálláson egy százezres tüntetés nem változtatott, ahogy az ellentüntetések sem.
Tarlós meg egy paraszt! (link és videó) Ezennel felszólítok mindenkit, akiben maradt egy cseppnyi jó érzés is, hogy ahol megjelenik a főpolgármester, onnan látványosan távozzon! Nem kell senkinek sem elviselnie egy ilyen alpári, tahó ember közelségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése