A 'remény színháza' egy új keletű (jobboldali) színházi toposz, ami nem szól egyébről, mint hogy a színháznak alapvetően pozitív üzenetű, pozitív végkicsengésű darabokat kell/kéne játszaniuk, ami után a néző megnyugodva, jókedvűen tér haza: "Lám, a jó elnyerte méltó jutalmát, a gonosz megbűnhődött."
A fentebbi definícióból kiindulva a 'remény színháza' nem egyéb, mint az operett. Hiszen az operettben a boldog végkifejlet mindent elsöpör, csak a fekete-fehér árnyalatpár játszik és mindez nyakon van öntve egy gejles, rózsaszín népmesei világképpel, amitől személy szerint felfordul a gyomrom. Ha el akarsz menekülni a valóság elől, tökéletes, de ugyanerre képes vagy a televízió képernyője előtt is, és akkor ki se kell mozdulnod az otthon melegéből.
Szerintem a 'remény színháza' nem egyéb, mint önámítás. Elvitatja a színház eredeti, igazi funkcióit csak azért, mert az igazmondásra pillanatnyilag nincs igény - sehol, semmilyen szinten. A színház pont azért fontos része a kultúrának, mert ha jól működik, gondolkodásra ösztönöz és kimondja az igazságot - bármilyen csúf is. Hogy gondolkodj azon, amit a darabban láttál. Hogy továbbvidd a gondolatmenetet utána, magadban vagy társaságban. Hogy érvelj, mivel és miért értesz egyet, és mivel nem és miért. Hogy szembenézz az eddig magad elől is titkolt társadalmi igazságokkal.
A színház ereje éppen abban rejlik, hogy a jelenre reflektál - a jelen pedig mindig mocskosabb, mint a múlt, ahova jól esik visszanyúlni, hogy "Bezzeg amikor...". Ha csak azért, mert kényelmesebb nem szembenézni a problémákkal, elvesszük ezt a szerepét a színháznak, nem csak a kultúrát, magunkat is halálra ítéljük. Hiszen ha nincs, mi szembesítsen minket hibáinkkal, nincs mi változásra ösztönözzön, akkor nincs ami előre mozdítson bármilyen fejlődést és akkor konstanssá, állandóvá - valamilyen szinten HALOTTÁ - válik a társadalom. És az ég óvjon minket egy megmerevedett, mozgásoktól mentes társadalomtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése