2012. augusztus 22., szerda

Miért nem lesz kormányváltás 2014-ben?

Bár nem vagyok sem választási szakértő, sem közvélemény-kutató, a kormányváltás 2014-ben el fog maradni, több okból is.
1.) Az új választási rendszer
A Fidesz által tervezett választási rendszer egy haszonélvezője van: a Fidesz. Az átrajzolt körzethatárok, a lecsökkentett képviselői létszám, a listás-egyéni (93-106) helyek megoszlása és a nemzetiségi képviselők intézménye (akik mindig a kormányoldalhoz kénytelenek húzni, ha akarnak valamit), valamit az induláshoz szükséges ajánlócédulák számának megnövelése és az ezek gyűjtésére rendelkezésre álló idő csökkentése mind egy országos lefedettségű, forrásokkal bőven ellátott párt felé billenti a mérleg nyelvét.
2.) A Jobbik
Bár minden fórumon tagadja, a Fidesz jövőbeli fű alatti koalíciós partnerként tekint a Jobbikra. (Emlékszünk még az FKGP-re és Torgyán doktorra?) A Jobbikban megvan a potenciál egy 10% körüli eredmény elérésére, amivel aktívan támogathatja a kormányt egyes fontos, nemzeti ügyekben bizonyos engedményekért cserébe, a Fideszben pedig megvan a hajlandóság a szélsőjobbal való együttműködésre a komcsik/libsik/multik ellenében, ha cserébe elég Horty-szobrot avatni, rasszistákat és nyilasokat bevenni a NAT-ba, olyanokat kriminalizálni, akikért senki sem áll ki.
3.) Az ellenzék
Jelenleg a magyar demokratikus ellenzék igencsak fragmentált. MSZP, LMP, DK, Szolidaritás, 4K!, Milla... És bár mindnek közös a célja, nem keresik a közös nevezőt, a legkisebb közös többszöröst! Megy a fúrás, áskálódás és "építkezés" csak hogy az elkerülhetetlen választások előtti egyeztetésekben jobb alkupozícióban legyenek. Pedig az új választási rendszer rákényszeríti majd az ellenzék pártjait egy lista és közös jelöltek indítására, ami egy olyan egyeztetési folyamatot és választókerületenként jelöltválogatást kíván, amit nem lehet a választások előtt fél évvel lezavarni, mert a "talpasokkal" is ki kell egyezni, hogy legyen az egészből valami. Bár mind azt hangoztatják, hogy van még idő, már régen kifutottunk belőle: a választási törvény átverése után kellett volna megkezdeni az egyeztetéseket és tárgyalásokat, nem pedig még mindig ásni az árkokat.
4.) A bizonytalan választópolgár
A bizonytalan magyar választó döntően a fülkében, a papír fölött dönt, hogy kire szavaz. De a biztos pártszavazókkal ellentétben csak akkor megy el szavazni, ha tud kire. Jelenleg a magyar lakosság nagy része enervált, elege van a politikából és nincs olyan, akire a szavazatát adná. Vagyis inkább otthon marad majd, nem megy el regisztrálni és szavazni sem - ha a politika hasonló mederben folyik tovább és nem áll be gyökeres változás.
Vagyis 2014-ben továbbra is Fidesz-KDNP koalíció fog kormányozni, igaz nem kétharmaddal, de a Jobbik külső segítségével viszonylag stabilan.

Egy apró megjegyzés a regisztrációhoz: regisztráció olyan országokban van, ahol nincs up-to-date népességnyilvántartás. Magyarországon viszont működik, a meglevő adatok alapján küldik ki a kopogtatócédulákat. Aki tehát nem iratkozik fel, annak kopogtatócédula sem jár? Vagy jár mindenkinek, de utólag kimazsolázzuk azokat, akik nem iratkoztak fel, és az ő ajánlásuk nem ér? Továbbá ahol regisztráció van, ott az állam belép az állampolgár tereibe, könnyen elérhető helyeken (pl.: plázákban) lehet regisztrálni. Magyarországon viszont valószínűleg a választópolgár lesz majd az, aki az egész ügyintézés terhét viseli majd: regisztráció kormányablaknál a járásszékhelyen, kizárólag munkanapokon 10-től fél 1-ig. De ne legyen igazam.

2 megjegyzés:

  1. 1.
    Ez csak a felületes szemlélőnek tűnhet így. Az egy fordulós rendszer jobb mint ami volt. Miért, pl. nem ad lehetőséget - a fidesznek sem - a pálfordulásokra (lásd. pl 1994 szdsz) Hamarabb lehet kormányt alakítani.

    2.
    Gondolom az a te feltételezésed, hogy a fidesz hajlandó lenne egy radikális jobboldali párttal (a jobbik ugyanis radikális és nem szélsőjobb) bármilyen együttműködést kötni.
    Miben kellene emlékezni az fgkp-re?
    Rasszisták és nyilasok? Látom a kettős mérce itt is megvan, mert pl. a narkós-feleség gyilkos nem zavar, pedig az eddig is kötelező volt.

    3. és 4. ezekben igazad van.

    Regisztráció
    http://www.youtube.com/watch?v=K8F2BERdhOc
    Mielőtt ebben véleményt nyilvánítasz, tedd fel magadnak a kérdést, Te egyenlőnek érzed magad a felvételen szereplő alannyal?
    Mert én így ismeretlenül is többre tartalak.

    VálaszTörlés
  2. 1.) Valóban, az egyfordulós rendszer nem ad lehetőséget a pártoknak a stratégiájuk változtatására, és hamarabb lehet kormányt alakítani. De egy kétpólusú pártrendszer felé tolja el a politikát, holott a magyar társadalom mindig is nagyon plurális volt. Továbbá ez a rendszer nem szűri a kormányzásképtelen jelölteket/pártokat, ahogy a kétfordulós rendszer első köre tette, hogy aztán kormányképes pártok közül választhasson a szavazó a második fordulóban.
    Ezeken kívül az új körzetek határainak meghúzásánál egy szempontja volt a hatalomnak: hogy a Fidesznek kedvező szavazókörök jöjjenek létre - ez a 'gerrymandering intézménye. Ajánlom figyelmedbe Szigetvári Viktor és Vető Balázs tanulmányát, alaposan körüljárják a témát.
    Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani: http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/08/16/atbillenteni_visszaszerezni_meghoditani

    2.)Helyi szinten már szinte az egész országban együttműködik a Fidesz és a Jobbik, így nem valószerűtlen a feltevés, hogy a hatalom érdekében országos szinten is meglépnék ezt, ha csak 'összefogva' lenne meg a kormányzáshoz szükséges mandátumtömeg. Az FKgP-re pedig azért kéne emlékezni, mert a 1998-as választok előtt Orbán hangoztatta, hogy a kisgazdákkal semmi szín alatt nem lép koalícióra. Ám a választási matematika és a szavazók miatt nem lett meg a kormánytöbbség, így gyorsan bevették a kisgazdákat is a kormánykoalícióba. Ezen két tény ismerete után ki merem jelenteni, hogy ha nagyon megszorul a Fidesz 2014-ben, és sehogy sem lesz meg a kormánytöbbség - függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel járna saját magára vagy az országra nézve - minden további nélkül összebútorozna a Jobbikkal.
    A Jobbik besorolása merő szemantikai vita, ahol senki sem meri nevén nevezni a gyereket. Az antiszemitizmus a programjuk alapja, a logikájuk sarokköve, így szerintem szélsőségesek és nem radikálisok.
    A kettős mércét meg visszautasítom. Az ordas eszmék előfutárai (Prohászka), szálláscsinálói (Tormay), ideológusai (Nyírő) és a rémtettek elkövetői (Horty) mindentől függetlenül kiírták magukat az európai kultúrkörből. Összevetni őket másokkal olyan relativizálás, amit elutasítok.

    Regisztráció: a választójog szűkítése nem megoldás, hogy kiszűrjük a tájékozatlan választókat. Meg kell adni minden lehetőséget az állampolgároknak, hogy ne tájékozatlanul, a világról nem tudva éljék az életüket, ebben pedig nagy szerepe van azoknak, akiknek a sors szeszélye folytán több jutott.

    VálaszTörlés